Balázs Eszter

Tanácsadó szakpszichológus jelölt, coaching pszichológus, relaxációs terapeuta vagyok. Közel tíz évig HR szakemberként dolgoztam, ismerem a multinacionális „létet”, a kiégést, az útkeresést, és a karrierváltást. Hosszú önismereti út, továbbképzések sora vezetett
oda, hogy ma segítő szakemberként dolgozhassak. A megérkezés érzését, az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódás élményét szeretném adni azoknak, akik hozzám fordulnak, az alábbi értékek mentén:

Partnerség – Kapcsolódás
Minden találkozásnak, kapcsolódásnak célja van, és adhat valamit, amit csak azon a kapcsolaton keresztül tapasztalhatunk meg. Egyenrangú, bizalmi kapcsolat építésére törekszem, mert hiszem, hogy ez adja a fejlődés, az elmélyülés, az önmagunkkal való szorosabb kapcsolódás
alapjait.

Egyediség – belső erő
Minden élethelyzet, kihívás egyedi, így a megoldás, a továbblépés módja is az. Ennek a kulcsa saját, megismételhetetlen erőforrásaink, erősségeink lesznek. Ezek felismerésével és kibontakoztatásával megélhetővé válik a belső erőnk, szabadságunk.

Test – lélek egysége
Testünk és lelkünk egymás lenyomatai. Az, ahogy a testünkkel bánunk, ahogy tápláljuk, beszélünk róla, visszahat a lelkünkre. Holisztikus megközelítésben hiszek, ezért az adott problémától függően relaxációs módszereket, étkezési tanácsadásban szerzett ismereteimet is hasznosítom, hogy a lehető leghatékonyabb támogatást tudjam nyújtani.

Szeretettel várom, ha közelebb kerülne önmagához, vagy segíthetek az alábbi témákban:
 megérkezés, kibontakozás új élethelyzetben, szerepben,
 elakadások, nehéz döntések meghozása,
 kapcsolati, munkahelyi feszültségek kezelése,
 karrierépítéssel, karrierváltással kapcsolatos döntések meghozása.
 problémamegoldási, kommunikációs készségek fejlesztése,
 életmód, étkezési szokások formálása,
 szorongás, alvási nehézségek, stressz kezelése.
Természetesen a felsoroltaktól eltérő élethelyzetekkel is foglalkozhatunk, ezt az első konzultációs alkalmon egyeztetjük.

Tanulmányaim:
 2023 – folyamatban lévő képzés: Tanácsadó szakpszichológus – Eötvös Loránd Tudományegyetem
 2023 Williams ÉletKészségek program – stresszkezelés, kommunikációs és problémamegoldó készségek fejlesztése – Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
 2019 Életmód és táplálkozási tanácsadó –  Mymove
 2018 Relaxációs terapeuta –  Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
 2017 Coaching pszichológus – Magyar Coaching Pszichológiai Egyesület  /ISCP akkreditált/
 2010-2012 Munka- és Szervezetpszichológia szak (Msc) – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
 2007-2010 Viselkedéselemző –  Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Instagram: @balazseszterpszichologus
weboldal: https://www.balazseszter.hu/

Előzetes bejelentkezés alapján személyesen Sashalmon csütörtöki napokon, a hét többi napján online tudom fogadni. Tel: +36306238871, e-mail: balazs.eszter.reka@gmail.com
Óradíj: 18.000 Ft