Sólyom Eszter

2008 óta tevékenykedem coach-ként.
Tizenöt év önfejlesztéssel a hátam mögött döntöttem úgy, hogy diplomát szerezzek, mint hivatásos Coach. Megfogalmazódott bennem lassan, de biztosan az a küldetés, hogy a bennem lévő tapasztalatokkal, és a tanulmányaim során megszerzett elméleti tudással felvértezve komplex egységben szeretnék másokat fejleszteni, segíteni, ezáltal könnyítve meg a mindennapok küzdelmeit.

Régen én is a saját beszűkült és bezárt világomban éltem, és egy hosszú rögös úton mentem keresztül, míg végül eljutottam a szabad, örömteli, kreatív, szeretetteljes élethez. Így lett kerek egész az én világom. Ennek a hosszú útnak a megélése, és az ebből fakadó örömteli élet motivált arra, hogy másoknak segítő kezet nyújtva biztosítsak támaszt ezen a rögös úton, hogy elérjék szívből jövő álmaikat és céljaikat.

A munkám során sokat próbált eszközrendszeremmel ébresztem fel mindenkiben azt a belső varázserőt, amivel minden ember rendelkezik, és ami egy boldog, örömteli élethez vezet.

Milyen lesz velem ez a közös utazás?

Rávezetlek arra, hogy hogyan generálod a problémáidat, és mit üzennek neked ezek a folyamatok. Megtanítalak hogyan kezeld őket, és mit tegyél, hogy változást hozzál létre ebben a helyzetben. Gyakorlatokkal segítek, hogy a tükörben szeretettel tudjál magadra nézni és mosolyogni, s ezáltal rátalálj a valódi énedre.

Végig fogom majd a kezed, nem hagylak magadra, én leszek a társad ebben a folyamatban.

Ha úgy érzed, hogy egyhelyben toporogsz, nem tudsz és nem is mersz rajta változtatni, akkor valójában a félelmeid uralják az életed. Változásra van szükséged, amiben én a kezedet fogva segíteni tudok neked. Ha magadra ismersz a fent leírtakból, akkor itt az ideje a változásnak! Hiszek az együttműködésben, a fejlődésben, és benned.

Hitem szerint tudok segítséget nyújtani, ha elakadásokat tapasztalsz

  • egyéni életutadban,
  • párkapcsolatodban,
  • döntéseidben,
  • céljaid megtalálásában, változtatásában,
  • munkahelyi problémáidban,
  • karrieredben,
  • gyermeked/gyermekeid nevelésében.

Szükséged van új nézőpontokra, és a coaching megfelelő eszköztárakat tud nyújtani neked, hogy felismerd a megoldásokat. Keress bátran!

Tanulmányaim:

  • Budapesti Műszaki Főiskola: Coach végzettség
  • Alternatív pedagógia műhely: Humánökológia kurzus
  • Bazan Erika Mentór Coaching képzés
  • Theta Healing tanfolyamok

weboldal: https://www.solyomeszter.hu
Facebook: solyomesztercoach
Instagram: solyomesztercoaching

Előzetes bejelentkezés alapján személyesen Sashalmon, Tel: +36309707119,
e-mail: solyom.ecoach@gmail.com,
Óradíj: 15.000 Ft